Johnny Depp kicsit belecsúszott a szerb választási kampányba
A Szerb Köztársaság Arany Érdemrendjével tüntette ki a színészt Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök.
A Szerb Köztársaság Arany Érdemrendjével tüntette ki a színészt Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök.
A déli szomszédunknál ráadásul még önkormányzati választást is tartanak Belgrádban ugyanazon a napon.
Harminc évvel a délszláv háborúk után újabb konfliktus éleződik egy Magyarországgal határos országban, ezúttal Ukrajnában. Akkor – ellentétben az ukrajnaival – a magyar kormányok a nyugati szövetségesekkel összhangban cselekedtek. A két válságban viszont közös vonás, hogy ártott a helyi magyar közösségeknek.
A szerb környezetvédők szerint a kormány nem a jogi előírásoknak megfelelően szüntette meg a Rio Tinto vállalattal kötött szerződést, ezért az bármikor – például az áprilisi választások után – újra aktiválható.
Szerbiában egy emberként ítélik el a politikusok és sportolók, hogy az ausztrál illetékesek végül nem engedték indulni az Australian Openen Novak Djokovicot. Aleksandar Vucic államfő is megszólalt, aki említést tett arról is, hogy a horvát szurkolók a szombati szegedi Szerbia-Horvátország Európa-bajnoki kézilabdameccsen azt kiabálták: „Öld, öld a szerbet”.
Környezetvédelmi és más politikai kérdések kapcsolódtak össze és eredményeztek utcai demonstrációkat Szerbiában. Az eseményeknek különös jelentőséget ad, hogy három és fél hónap múlva választások lesznek az országban.
Szerbia a legjobb úton halad, ha az a célja, hogy csatlakozzon az alternatív illiberális szövetséghez, benne a magyarokkal, a lengyelekkel és másokkal, írja az európai uniós ügyekre specializálódott lap.
A nyugat-balkáni térség több országában javult a független média helyzete az elmúlt időszakban. Szerbia kivétel.
Tizenhét alkalommal említette meg a témát, egyszer például azért, hogy azt mondja, belőle is darált húst csinálhatnak, akkor sem hagyja a maffiának, hogy az országot irányítsák.
A belgrádi rendőrség már elfogott 17 embert, akik egy olyan bűnözői csoport tagjai, amelynek vezetője a feltételezések szerint korábban megölte a Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét.
Bár simán megnyerte a nyári választást Szerbia elnöke, ő felajánlotta az együttműködést a többi parlamentbe jutott pártnak. Ebből már most sem kér mindenki.
A jó számok épp kapóra jöttek Aleksandar Vucicnak.
A Pénzmosás megfékezésével megbízott igazgatóság kérte ki Szerbiában oknyomozó újságok, civil szervezetek adatait és tranzakcióit bankoktól – számolt be szerda reggel a Szabad Magyar Szó. Az állami szerv a hírek szerint pénzmosás és terrorizmus gyanújával vizsgálja a pénzügyeiket.
Súlyosbodik a járványhelyzet, a szerb elnök szerint az egész országra kiterjeszthetik az intézkedéseket. Szerbiában az elmúlt 24 órában majdnem 300 fertőzöttet regisztráltak, a halottak napi száma soha nem volt ilyen magas.
A magyar tanterv jó kezekben van a vajdasági magyarság oktatási államtitkára szerint.
A miniszterelnököt Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke fogadta, akivel a migrációról is tárgyalnak.
Az uniós bővítési biztos azt szeretné, ha minél hamarabb megkezdenék a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával is.
Aleksandar Vucic nagyon segítőkészen védi a magyar barátait, csak a tényekkel és a számokkal van bajban.